Látogatók

2014. december 13., szombat

Sziasztok!


Az utóbbi hónapokban, hetekben olyasmi történik az egyik könyvemmel, amire mindig is vágytam, amiről bármelyik, önmagát írónak valló, elvarázsolt ember álmodhat.
A maga szerény módján és lehetőségeivel szárnyal és nagyon szép eredményeket ér el.

A ” Két lépésre a mennyországtól” című regényről van szó.

Az őszi tündöklése a Bookline sikerlistán engem nagyon meglepett. Csak pislogtam, hogy az ÉN könyvem ott van a listán a nagy nevek között, akiket könyvesboltokban szoktam látni. Sosem titkoltam, hogy nem a romantikus műfajt vallom a saját területemnek. Akkor sem, ha több olyan emberrel beszélgettem erről sokat, akiknek a véleményére nagyon is adok. 
Olyan volt, mint egy finom kis arcul legyintés és elég célzatosan megvilágította előttem, hogy tényleg erre a vonalra is koncentrálnom kéne. A jövőben valószínűleg lesz ilyen irányú tervem. :)
(De azt bevallom, szexjelenetet sokkal nehezebb írni, mint akciót, vagy ölést. Komolyan.)

Valahogy ez a regény úgy tűnik, tényleg jóra sikeredett. Remélem, így van és ezért fogy olyan biztatóan, messze beelőzve az összes többi megjelent könyvemet.

Mindezt a szép eredményt nektek, Olvasóknak köszönhetem.

Szóval, akkor itt és most: Nagyon köszönöm!




 Üdv!
Ash



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írj megjegyzést: