Látogatók

2014. november 3., hétfő

Nosztalgikus hangulatban:



"A srác a kezemért nyúlt, fehér bőrömet nézegette, az ujjaimmal játszadozott.
- Milyen volt, amikor ez vált belőled? – kérdezte óvatosan.
- Mire vagy kíváncsi, hogyan harapott meg, aki átváltoztatott?
- Nem, én a gyakorlati részét kérdezem, mi történik az átváltozáskor?
Pár lélegzetvételnyi ideig a szemébe meredtem, átfutott az agyamon, hogy erről soha nem beszéltem senkivel. Nem tudom azt sem, hogy a többiek hogyan vészelték át azokat az órákat, amelyeket én elfelejteni vágytam. Igazából nem láttam még más vámpír átalakulását, soha nem voltam szemtanúja valaki más vérivóvá válásának konkrét folyamatának. Miután Aailisht megharaptam és átadtam neki az új életet, én elvonultam a kastély sötét pincéjének mélyére lábadozni, hogy összeégett sebeim hosszú gyógyulását megkezdjem. Nem voltam ott, amikor megtörtént, nem lehettem mellette. Gabrielt elrabolta Castus, ő már vámpírrá alakult, mikor viszontláttam, Mirandát pedig szintén tőlem távol változtatták át. Nem voltam benne biztos, hogy beszélni akarok azokról a kellemetlen, de kötelező velejárókról, amik az átalakulási procedúra részei.
Azon a bizonyos karácsony éjjelen, amikor Leonardó vére új életre keltett, még halovány fogalmam sem volt mi vár rám. Kiléptem annak a háznak az ajtaján, mert úgy éreztem, enyém a világ és szabad vagyok, úgy miként még soha korábban. Legszívesebben ma is elfeledném azokat az órákat, amik utána következtek.
Gyönyörű vörös estélyi ruhában és kabátban indultam a jéghideg, havas éjszakába, ruhám elején hatalmas szakadás éktelenkedett, ahol a kard belém hatolt, hogy kioltsa emberi életemet. A hideg bekúszott a vékony anyag alá és a bőrömet csipkedte, de én nem akartam erre figyelni. Valami új, addig ismeretlen erő hajtott, űzött ki a sötétbe és én mentem, mint a megszállott, gázoltam a hóban, mert erősnek, legyőzhetetlennek éreztem magam. Vaktában választottam irányt, arra indultam, amerre a lábaim vittek, az éjszakai levegő megrészegített. Az utcák kihaltak voltak, az emberek otthonaikban ünnepelték a karácsonyt. Csendes parkban tört rám az első rosszullét hullám, olyan sebesen rohant fel a gyomromból a rettenetes, feszítő érzés, hogy csupán annyit tudtam tenni, hogy térdre rogytam a hóban. A rángatózó gyomrom kiadta magából, ami bennem volt, valami szörnyű szagú és állagú miazmát, ami semmiképp nem emlékeztetett ételre. Forgott velem a világ, szemeim könnyben úsztak, hosszú percekig öklendeztem. Azután hóval lemostam az arcomat és a halovány derengésű lámpaoszlop alatt láttam, hogy a hó véres és a tenyerem is. Alig bírtam feltápászkodni, gyenge voltam, a szagok irtózatos erővel rohanták meg az érzékszerveimet. Arra gondoltam, visszamegyek Leóék házához, de már túl messzire elcsavarogtam onnan és nem éreztem magamban elég erőt, hogy arra induljak. Botorkálva elhagytam a parkot, a hó szőnyegként simult a talpam alá, alig láttam, merre megyek. Kirakatokkal teli utcán haladtam végig, a bensőmet megint feszítette a borzalmas, görcsös nyomás. Betántorogtam egy üzlet melletti beugróba és már zubogott is fel a torkomon a sűrű szenny. De ez nem volt elég, akaratomtól függetlenítve a beleim is kiürültek. Mocsokban, bűzben fetrengtem a hólében, zokogni kezdtem úgy megijedtem a testemben végbemenő iszonyattól. Az egész szám sajgott, zsibbadt, de lassan lecsillapodott a fojtogató öklendezés, könnyebbnek éreztem magam. Megint hóval mostam le az arcomat, próbáltam ledörgölni a lábaimról, ruhámról a szennyet, kevés sikerrel. A nyelvemmel éreztem, hogy a szemfogaim nagyobbak és hegyesek lettek, nem voltam naiv, tisztában voltam vele, hogy Leó mit tett velem, megértettem, hogy ez valami olyasmi, amin át kell esnem. Előbújtam az utcára, rettenetesen éreztem magam, egy új megfoghatatlan hiány támadt fel bennem, ahogy a bensőm megkönnyebbült. Egy kirakat előtt álltam, az üveg visszatürközte a képemet, ostobán bámultam a csapzott nőt, én voltam és mégsem. Fejjel előre a kirakatnak dőltem, tanultam újra lélegezni, a hideg vastag üvegtábla nyugtatóan hűsítette a homlokomat.
Egy idegen lépett mellém. A férfi segítőkész hangon megkérdezte, jól vagyok-e és nincs-e szükségem orvosra. Az érzékeim azonnal őrült táncra perdültek, eluralkodott fölöttem a belül növekvő vágy, a lesben kushadó, éhes vad. A testem tudta, mit kell tenni és az irányítás hosszú percekre kicsúszott a kezeim közül.
Az első evés, az első vér örökre bevésődött az agyamba, az a fényesen szikrázó, robbanásszerű élvezet elsöpört, letarolt, semmihez sem hasonlítható élményt tudott nyújtani. Felébredtem egy új életre. Vad, eszeveszett tempóban rohantam, csak az járt a fejemben, hogy minél távolabb kerüljek a halott férfitől. Hazamentem a lakásomba, fogalmam sem volt, hova máshová mehettem volna. A kabátom zsebében ott volt a kulcs, a ház néma volt körülöttem, miközben az emeletek közt siklott a lift. A lakásba érve letéptem magamról a bűzös, mocskos rongyaimat és a forró zuhany alatt tíz körömmel csutakoltam magam tisztára. Addig dörzsöltem, kapartam a bőrömet, míg vörös, véres csíkokat szántottam rá, de mire felöltöztem a karmolások rémisztő tempóban begyógyultak. A tükörbe néztem, tudtam, mi vagyok, mivé lettem. Az arcom, a bőröm sápadt volt, a világosbarna íriszem csaknem borostyán sárgára fakult és különös fénnyel csillogott a neonnál. A lopott vér tűzként lobogott bennem és éreztem, ennél több kell, még több, mert sosem elég.
Összekapkodtam pár holmit, útlevelet, készpénzt, a bankkártyámat és leléptem. Nem voltam többé az, aki azelőtt, nem mehettem így vissza Leonardóhoz. Ő tett szörnyeteggé, ő csinálta belőlem ezt az örökké éhes vadat.
Egy külvárosi motelbe mentem, szobát vettem ki, vészesen közeledett a hajnal, minden porcikámban éreztem a zsibbadást, hogy elhagy az erőm. Csendre és sötétségre vágytam, abban reménykedtem, majd a következő nap, amikor felkelek, minden más lesz. De nem lett, soha többé. Két éjszakával később elhagytam a várost és Leonardót nem láttam viszont többé.
Azóta gyakran töprengtem rajta, hogy mi lett volna, ha visszamegyek abba a régi házba és Leóval maradok, talán még életben lenne? Nem tudom a választ, sosem fogom megtudni, mi lett volna ha… "

Sápadt árnyak -  részlet